(5) A gyermekem nagyon szeretne egy háziállatot, én viszont nem akarom megengedni neki, mert tudom, hogy úgyis rám maradna, hogy etessem és takarítsak utána. Így aztán azt mondtam neki, hogy ha fél éven keresztül képes tisztán tartani a saját szobáját, akkor kaphat egy háziállatot. Nos, a kisfiam biztosra akar menni, ugyanis a folyosón alszik egy hálózsákban, hogy még veletlenül se csináljon rendetlenséget a szobájában.

(4) Az édesanyám tanárként dolgozik, és egyszer megtanította a kisdiákjainak, hogy ha egy gonosz idegen esetleg elkezdi őket autóval követni, akkor a legjobb, amit tehetnek, hogy gyorsan megfordulnak, és elszaladnak, ugyanis az autóval több időbe telik megfordulni, és így sikerülhet lerázniuk az autóst. Néhány nappal később az egyik kisdiák kiszökött a suliból, az anyám pedig autóba pattant, és a keresésére indult. Amikor megtalálta a gyereket, az hirtelen megfordult, és nevetve elszaladt az anyám kocsija mellett.
(3) A szüleim már kiskoromban arra tanítottak, hogy ha azt látom, hogy valaki bűncselekményt követ el, akkor hívjam a rendőrséget. Így is tettem egyszer, amikor megláttam, ahogy egy bohóc ellop egy nagy tortát. Apró szépséghiba a dologban, hogy mindez egy filmben történt, amit éppen akkor a TV-ben néztem.

(2) A kislányomat próbálom arra nevelni, hogy még a sértésekre is dicsérettel válaszoljon. Így történt meg a következő eset: Az anyósom egy eléggé csípős és tapintatlan megjegyzést tett a kinézetemre a minap. Ezt meghallotta a kislányom is, ezért így szólt az anyósomhoz:
– Nagyi, neked meg annyira szép sárgásbarna fogaid vannak.
Az anyósóm arca elvörösödött, és eléggé lerövidítette a látogatását.
(1) A kislányomat szerettem volna megtanítani arra, hogy értékelje a munkát, és az azzal megkeresett pénzt. Így aztán kitaláltam, hogy minden elvégzett házimunkáért kap tőlem 5 dollárt, amit arra költhet, amire csak szeretné. Egyik este, amikor lefekvéskor mesét olvastam fel neki, a végén odament a perselyéhez, kivett belőle 2 dollárt, majd átnyújtotta nekem, amiért jó apuka voltam, és mesét olvastam neki.

A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.