Az az este különlegesnek indult, olyannak, amit az ember előre megtervez, és azt reméli, sokáig emlékezni fog rá. Hetekig spóroltam, fejben újra és újra végigpörgettem, miről beszélgetünk majd, és végül egy csendes, elegáns éttermet választottam. Halk fények, tiszta abrosz, csillogó poharak, minden azt sugallta, hogy nyugodt, meghitt vacsora lesz. Amikor megérkezett a barátnőm, mosolyogva, ragyogva, biztos voltam benne, hogy pont ilyen estére vágytunk.
Eleinte tényleg így is volt. Falatkák mellett meséltünk egymásnak, nevettünk régi nehézségeken, és koccintottunk arra, mennyit tettünk meg idáig. Egy ideig csak mi léteztünk az asztal két oldalán. Aztán lassan, szinte észrevétlenül, valami eltolódott.
A pincér már az első perctől rövidre zárt mindent. A kérdésekre türelmetlenül felelt, a kéréseinkre látványos feszültséggel reagált. A vacsora közepén pedig szó nélkül közölték, hogy át kell ülnünk egy másik asztalhoz valami „tévedés” miatt. Nem mondták el, mi volt a gond, csak siettetni kezdtek. A megszakítás darabokra törte az este ritmusát. Ami romantikusnak indult, hirtelen kellemetlenné vált, mintha útban lennénk.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
