A férjemmel mindig is megnyugtattak a víz közelében töltött esték.
Amikor elcsendesedett a környék, és a nap végre lelassult, kimentünk a hátsó udvarba. Beültünk a medencébe, vagy csak ott álltunk a szélén. Nem szólt zene, nem volt csapkodás, nem hívtunk át senkit. Csak a víz halk csobbanása a csempén, és a mi csendes beszélgetésünk. Ez nem edzés volt, és nem luxus. Egyszerűen a mi esti rutinunk, ami összehozott.
Aztán beköltözött a szomszédba egy új család. Integettünk, váltottunk pár udvarias mondatot, aztán minden ment tovább. Néhány nap múlva a családapa átjött. A hangja feszült volt, mintha előre betanulta volna, mit mond.
„Azt szeretném, ha esténként nem használnák a medencét” mondta.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
