Valaki azért tesz.
Valaki észben tart.
Valaki előre gondolkodik.
Valaki megszervez.
Valaki lemond a saját pihenéséről.
Valaki éjjel felkel.
Valaki akkor is csinálja, amikor beteg.
Valaki akkor is csinálja, amikor sírni volna kedve.
Valaki akkor is csinálja, amikor senki nem mondja rá, hogy köszönöm.
Azt hiszem, sok kapcsolat nem a nagy árulásokba fárad bele, hanem a mindennapi észrevétlenségbe.
Abba, amikor az egyik fél menedzseli az életet, a másik pedig azt hiszi, ez a világ természetes rendje.
Pedig nem az.
A szeretet nem azt jelenti, hogy az egyik mindent visz, a másik pedig megszokja.
A társ nem vendég a saját otthonában.
És az anyaság nem egyenlő a szobalánysággal, a szakáccsal, a mosodával, a személyi asszisztenssel és az éjjel-nappali szolgálattal úgy, hogy mindezért még hálásnak is kelljen lenni.
Azóta néha még viccből ránéz a hűtőre, és megkérdezi:
– A teregetés most mennyibe kerül?
Én meg azt felelem:
– Neked? Ma akciós. Egy őszinte „köszönöm”-ért elengedem.
És tudod mit? Ma már tényleg kimondja.
Nem mindig tökéletesen.
Nem mindig elsőre.
Nem mindig magától.
De már tudja, hogy az otthon nem attól működik, hogy valaki „nem csinál semmit” benne.
Hanem attól, hogy valaki minden egyes nap rengeteg apró, fárasztó, ismétlődő, sokszor láthatatlan dolgot megcsinál.
És ha ezt nem becsülik meg, előbb-utóbb tényleg benyújtja a számlát.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
