A képen lévő mondat mintha félbe maradt volna, mintha választ várt volna.
Sokáig bennem maradt, még azután is, hogy bezártam az appot. A kíváncsiság végül rávett, hogy tegyek valamit. Mire ott álltam abban a keskeny folyosón, a tenyeremben pihenő fülbevalók nehezebbnek tűntek, mint kellett volna: két apró fém karika volt csupán, mégis furcsa súlyuk lett, mintha a véletlen tapadt volna rájuk.
Egyszerű helyzetre számítottam. Egy udvarias bocsánatkérésre. Egy gyors átadásra. Olyan rövid pillanatra, ami helyretesz egy apró tévedést, aztán minden megy tovább a megszokott rendben.
Aztán kinyílt az ajtó, és a nő, aki előttem állt, nem mosolygott rám ismerősen.
Figyelmesen nézett, nem gyanakodva, inkább törékeny bizonytalansággal. Mintha olyan nevet mondtam volna ki, amely egy régi történethez tartozik, olyasmihez, amit már nem mesélnek el hangosan. A mögötte lévő térben tiszta ágynemű illata keveredett valami régivel. Egy ideig egyikünk sem szólt.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
