A városi busz zörgött a délutáni dugóban, én pedig a hasamra tettem a kezem, figyeltem a babám apró, ütemes rúgásait.
Hetedik hónapban jártam, fáradt voltam, mégis boldog, már a közös napjainkat képzeltem el.
Ekkor egy idős asszony szállt fel. Szorította a táskáját, és helyet keresett a zsúfolt sorok között. Azonnal felálltam, és átadtam neki az ülőhelyemet.
Meglepődött, aztán hálásan rám mosolygott, és leült. Nem gondoltam nagy dolognak, csak egy apró gesztusnak egy hosszú napon, még nem sejtettem, hogy különös emlék lesz belőle.
Az út alatt éreztem, hogy néha felém pillant. Nem vizsgált, inkább ismerős melegség volt a tekintetében, mintha egy régi emléket ébresztettem volna fel benne.
Amikor a busz lassított az ő megállójában, óvatosan összeszedte a holmiját. Leszállás előtt közelebb hajolt, és valamit a kabátzsebembe csúsztatott. Csak annyit mondott, vigyázzon magára, kedvesem, aztán a busz ajtaja becsukódott mögötte. Ott maradtam kíváncsian.
Amikor a zsebembe nyúltam, ujjbegyem valami simát és hűvöset érintett, egy apró, kopott medált.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
