Ez sosem szerep volt. Egyszerűen így nézett ki a szeretet.
Bella idővel figyelmes, kíváncsi fiatal nő lett. Megvolt benne az anyja nyugalma és az apja humora. Én pedig nem kérdőjeleztem meg azt, amit kialakítottunk. Működött, mert bizalomra, hálára és arra a kimondatlan megegyezésre épült, hogy amit tettünk, az különleges, de nem titok.
Legalábbis ezt hittem.
Tavaly, a 25. születésnapja után Bella megkért, hogy beszéljünk kettesben.
Volt valami más a tartásában. Nem vád volt benne, inkább teher. Mintha régóta cipelt volna valamit, amit most végre le tud tenni.
Nemrég tudta meg a teljes igazságot a fogantatásáról. Nem csak azt, hogy én hordtam ki, hanem azt is, hogy genetikailag is hozzám kötődik. Amit addig orvosi részletként lehetett kezelni, hirtelen személyes lett.
Leült velem szemben, összefonta az ujjait, és úgy nézett rám, mintha választ keresne, nem bűnöst.
„Szeretném megérteni, honnan jövök” mondta halkan.
Nem hallottam haragot a hangjában. Nem volt számonkérés sem. Csak csendes, fájó kíváncsiság.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
