Tavaly meghalt az apám, és rám hagyta a házát, plusz egy kisebb megtakarítást.
A hiánya azóta is velem van, főleg a csendes napokon. Ugyanakkor volt bennem némi megnyugvás is, mert előre gondolkodott. Gondoskodott róla, hogy ne kerüljek bajba, és legyen biztos alapom.
Abban az időben már három éve együtt éltem a párommal. Nem voltunk házasok, nem volt közös számlánk, és mindig külön kezeltük a pénzt. Sokszor kedves volt, de a pénzügyekben sosem volt erős. Könnyen költött, ritkán tervezett, és általában én fizettem a lakbér és a rezsi nagyobb részét.
Amikor megtudta, hogy örököltem, elkezdett megváltozni.
Nem egyik napról a másikra, inkább lassan, finoman. Egyre többet beszélt a házasságról, a „következő fejezetről”, meg arról, hogy most indulhat el „az igazi közös jövőnk”. Az apám házát hamar „a mi otthonunknak” nevezte, és lazán bedobta a felújítást, a bővítést, sőt azt is, hogy akár eladhatnánk, és „egy jobb helyre” költözhetnénk együtt.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
