„Apa… ez Helen száma.”
Egy pillanatra elmosódott körülöttem a világ. Helen. A legkisebb lányom. Akit tavaly elvesztettem egy autóbalesetben. Csak tizenkilenc éves volt. Az a gyerek, akinek mindig a legfényesebb volt a nevetése.
A lányom a szemembe nézett, én meg az övébe, és csak álltunk ott. Csendben, döbbenve, összetörve. Éreztem, ahogy a régi seb újra felszakad, mintha tegnap történt volna minden.
Kimentem a ház elé, hogy vegyek pár mély levegőt. Még fel sem fogtam teljesen, mi történik, amikor jött egy újabb üzenet. Megdermedtem.
„Még mindig várok. Hol vagy?”
Az egész testem beleremegett. Egyetlen rövid, törékeny pillanatra úgy éreztem, mintha Helen nyúlna felém valahonnan, ahova én már nem tudok eljutni.
Reszkető kézzel felhívtam a számot.
Egy fiatal nő szólt bele azonnal, zokogva. „Apa? Apa, hol vagy? Kérlek, segíts…”
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
