Máig tisztán emlékszem arra a napra. Maga az üzlet teljesen átlagos volt, semmi különös nem volt benne. Ugyanaz a tompa neonfény zúgott, ami sok kisebb boltban szinte állandó háttérzaj. Tipikus szupermarket volt, szorosan egymás mellé rendezett polcokkal, műanyag csomagolásokkal és azzal a furcsa, steril illattal, ami mindenhol ott lebegett.
Minden megszokott mederben ment, egészen addig, amíg a babaosztályhoz nem értem.
Csak nézelődni akartam, időt tölteni a sorok között, amikor valami megakadt a szememen. Nem messze tőlem állt egy nő, a karjában szorosan tartott egy kisbabát, mintha az egész világtól óvni próbálná. Mégsem ez volt az, ami miatt rögtön felfigyeltem rá.
Az arca volt az.
Nem úgy nézett ki, mint aki vásárolni jött. Inkább csak figyelte az embereket maga körül, kissé elveszetten, mintha nem is oda tartozna. Nem sírt, nem tört ki belőle semmi látványos. Mégis egyértelmű volt, hogy sokkal nagyobb súlyt cipel, mint amit a karjában tartott baba jelentett.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
