A nézők végül őt választották a Dzsungel Királynőjének. A győzelem pillanatában látszott rajta, hogy maga is meglepődött. Nem tartotta magát annak a típusnak, aki ilyen műsorban a végéig jut, még kevésbé annak, aki meg is nyeri. Talán éppen ez a természetesség volt az, ami igazán közel hozta őt az emberekhez.
És miközben Andrea egyre több helyen vált ismertté, az élete legfontosabb története csendben, a háttérben íródott.
Kovács Zoltán nem a nyilvánosság embere. Inkább az a fajta, aki biztos pontként van jelen: nyugodt, megbízható, észrevétlenül tartja egyben a mindennapokat. A tánciskolában találkoztak, ahol Zoltán kezdetben tanítványként figyelte Andreát. Nem volt benne hirtelen fellángolás, inkább egy lassan kibontakozó, természetes közeledés.
Kilenc év korkülönbség volt köztük Andrea javára, de ez sosem vált valódi akadállyá. Ami számított, az az volt, hogy egy nyelvet beszéltek: hasonlóan gondolkodtak az életről, a munkáról és az értékekről. Kapcsolatuk hamar elmélyült, és rövid időn belül már együtt éltek. Andrea családja is elfogadta Zoltánt, mert hamar kiderült: nemcsak kedves, hanem megbízható és talpraesett ember.
A közös életük nemcsak érzelmekre épült, hanem közös célokra is. Együtt hozták létre a tánciskolát, amely az évek során nemcsak munka lett számukra, hanem szenvedély és közös alkotás. Andrea egyszer úgy fogalmazott: olyan, mintha lenne egy harmadik gyermekük. Voltak nehezebb időszakok, mint minden vállalkozásban, de sosem adták fel, mert mindkettőjüknek fontos volt.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
