Egy baba volt.
Pár napos lehetett. Az arca vörös volt a sírástól, az ajkai remegtek a hidegtől. Pánikszerűen körbenéztem. Kerestem egy babakocsit, egy táskát, bárkit, aki odatartozhat. De senki. Az épületek üvegablakai sötéten néztek vissza rám.
„Halló?” kiáltottam, és a hangom megrepedt. „Van itt valaki? Kié ez a baba?”
Semmi válasz. Csak a szél zizegése, és a sírás, ami egyre gyengébbnek tűnt.
Leguggoltam. A kezem úgy remegett, alig tudtam felhajtani a takarót. A bőre jéghideg volt. A kis arca foltos, a teste reszketett. A félelem úgy csapott át rajtam, mint egy hullám. Meleg kellett neki. Azonnal.
Nem gondolkodtam. Felkaptam. Pehelysúly volt, ahogy a mellkasomhoz szorítottam. Próbáltam átadni neki a testem melegét.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
